2011. november 15., kedd

Mozgóposta

A Magyar Posta A. 7. Mozgópostai utasítása szerint: "A mozgóposták járművekben berendezett postahivatalok, amelyek mindenfajta postai küldemény szállításával és szállítás közben való feldolgozásával, irányításával foglalkoznak: ezenkívül a mozgópostai levélszekrény útján feladott küldemények felvételét is végzik, továbbá korlátozott mértékben kézbesítési szolgálatot is ellátnak.A vonaton a következő nagyváros eléréséig, tipikusan 30-60 perc alatt leválogatták a felvett küldeményt is, így a frissen felvett küldeményből is a következő nagyvárosba érve már leadták az oda szántakat.
Ezáltal a Magyar Posta 1munkanap alatt gyakorlatilag az ország legtöbb településére kézbesíteni tudta a küldeményeket. A hírlapmozgóposták feladata a napilapok szállítása, szállítás közbeni feldolgozása és irányítása.A vasúti vonalakon berendezett egyéb postaszállító menetek a következők: jegyzékelő-, közvetítőmenetek és mellékkocsik.Az első postavonat Magyarországon 1868-ban közlekedett. 136 év után szűnt meg ez a szolgálat.
A vagonok egykor a Magyar Posta tulajdonában voltak,42 darab volt belőlük.Közelebb menve szinte mindegyik vasúti kocsik oldalán megtalálható a RIC betűszó. Mindez azért érdekes, mert ez a három betű azt jelenti, hogy a vagon nemzetközi forgalomban közlekedhet.8 darab 2004 előtt kikerült a forgalomból,de ugyancsak 2004-ben elment az utolsó postavonat.A vagonok Lengyel és Magyar gyártásúak voltak.
Postakocsik Magyarországon
SorozatszámBetűjelMegjegyzésekGyártóBeszerzés idejeEredeti mennyiség (darab)
00-29 000-011Postkis győri postakocsi", 29-17,39-17 kocsikbólDunakeszin átépítveRába MVG /Dunakeszi Főműhely1984-198612
00-57 000-029Post/Postvex Postm vezérlõkábel felszerelve: 003, 021, 023, 025Cegielski Wrocław1967-197330
90-47 030-059Post/Postvex Fmo vezérlõkábel felszerelve: 039, 041, 051Cegielski Wrocław30
00-40 060-089Postex FmoCegielski Wrocław30
00-40 100-125PostmGanz-Hunslet199126

Magyarországon a postakocsik zöld és kék színű kocsik voltak, oldalukon piros csíkkal. Tulajdonosuk a Magyar Posta Zrt. és sorozatjelük aPost sorozat volt. A Budapest-Keleti pályaudvarról és a Budapest-Déli pályaudvarról indultak éjszaka postavonatokba sorolva a vidéki nagyvárosok felé. Kavalecz Imre, a MÁV akkori szóvivője hivatalos sajtóközleményében az EU-ban már bevált gyakorlatra hivatkozott, míg mások véleménye szerint az állam a közúti fuvarozásért kevesebb adót (úthasználati díj, súlyadó, stb.) szed be fajlagos egységre számítva a Magyar Postától, mint amennyit a MÁV pályahasználati díjként, ezért egyenlőtlenek a versenyfeltételek.

A vagonok jelenlegi sorsa elszomorító.Egy részük Makón áll leállítva,egy részük gyomirtó vonatként épül újjá.
Így teljes újjászületésen mentek át.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése